Treasuring Christ above all things

Van egy jó/rossz kutyám. Igaz sok hülyeséget csinál mint: szétrágja a ketrecet, meg a kaput (most már nem tudja mert kicseréltük) viszont jó kutya mert engedelmes, és akármit mondok neki vagyis a szokásos dolgokat amit egy kutyának mondanak azt megteszi. Tudja mikor van jó kedvem, és mikor van játszó kedvem, és mikor nincs, tudja mikor szabad rám mászni és mikor nem mit pl vasárnap nincs megengedve az ilyesmi. Nem tudom még volt más kutyám is nem is egy hanem több is de ez különleges. Néha mikor hazaérek megölel s nem enged hogy mozogjak. A kutyám nem hagyna el sose ezt tudom mar csak abból is hogy mást igazán nem szeret csak minket akik otthon vagyunk, a többi élölény akár állat, vagy ember az neki ellensége. Neki nem számit ha gazdag vagyok vagy szegény, ha okos vagyok vagy nem, neki csak a létem a fontos. Megtörtént már hogy nem egyszer használtak ki az emberek több okok miatt is, de most nem erről akarok beszélni.
 Luther azt mondta bárcsak tudnák úgy imádkozni mint ahogy a kutyám nézi a húst. Bárcsak olyan konstans lenne a szeretetem, hűségem mint amilyen a kutyámé és úgy örüljek én is annak mikor csendbe lehetek Istennel, mikor imádkozom, mikor olvasom a leveleit, mint amikor a kutyám meglát és szalad gyorsan hozzám. Az igazat megvallva általában nem így van. Jól mondta Kálvin, hogy a mi szívünk egy bálvány gyár ami újra és újra valami bálványt gyárt, és mindig valaminek jobban örülünk. A szeretet Isten felé egy harc, amit meg kell harcolni minden nap. Nem jön a vágy csak úgy. Pont mind az öröm az se jön csak úgy. Viszont megjön mikor térdeinken kérjük ezt.
Tanuljunk meg valahogy jobban szeretni&hűbbek lenni Isten iránt.